A Garamba Nemzeti Park, Afrika egyik legrégebbi nemzeti parkja, a Kongói Demokratikus Köztársaságban található, a Felső-Uele tartományban (a korábbi tartományfelosztás szerinti Orientale tartományban). Területe 4920 km2. A Garamba Nemzeti Park az élőhelye a világ legutolsó ismert északi fehér orrszarvú, (más néven szélesszájú orrszarvú) populációjának.

A park ismert még az afrikai elefántot háziasító programjáról, mely 1960-ban indult, melynek során a természetüktől fogva vad állatokból turisták által igénybe vehető hátas állatokat idomítottak.

A park klímája trópusi, a hőmérséklet a márciustól novemberig tartó esős évszak alatt 20° és 30°C között változik; a száraz évszak alatt, novembertől márciusig 6°C és 39°C között alakul, ilyenkor a forró, száraz északkeleti szél jellemző. Az évi átlagos csapadékmennyiség 1260 mm (Hillman-Smith, 1989).

A park a guineai és a szudáni biogeográfiai tájegységek között helyezkedik el. A park három biomot ölel magába: galériaerdőket, erdős csoportokkal és mocsaras területekkel, vízi és félvízi társulásokat, valamint szavannákat a sűrű szavannás erdőktől a csaknem fa nélküli legelőkig. A park északi és nyugati részén elterülő, sűrű erdővel borított szavannák, galériaerdők és papírusznád-mocsarak délnek haladva fokozatosan átadják helyüket a nyitottabb fás-bokros szavannának, majd a hosszú fűvel borított legelőknek.

Valószínűleg a park területén él a szélesszájú orrszarvúk (Ceratotherium simum cottoni) utolsó életképes populációja. Az intenzív orvvadászat következtében számuk az 1960-ban felmért 1000 egyedről 1976-ra 490-re (±270), majd 1984-re 15 egyedre csökkent. Számukat 1991-ben 31-re, 1996-ban 30-ra becsülték (WWF). Az itt élő, egyre csökkenő afrikai elefánt populáció átmenetet képvisel az erdei (Loxodonta africana cyclotis) és a szavannán élő (L. africana africana) alfajok között. Az 1970-es évek vége felé a számlált 20 000 egyedből 1984-re már csak 8000 maradt életben. Az 1994-es becslés 11 175 (Said, 1995). További emlősök: északi zsiráf (Giraffa camelopardalis congoensis), víziló (Hippopotamus hippopotamus amphibius), kafferbivaly (Syncerus caffer), melynek egyedszáma az 1976-ban felmért 53 000-ről kevesebb, mint felére csökkent (Farmer, 1996), vörös tehénantilop (Alcelaphus buselaphus lelwel), közönséges mocsáriantilop (Kobus kob), gyűrűsfarkú víziantilop (Kobus ellipsiprymnus), csimpánz (Pan troglodytes), Anubisz-pávián (Papi anubis), kolobuszmajmok, szavannacerkóf (Cercopithecus aethiops), négy további majomfaj, két vidrafaj, öt mongúz faj, afrikai aranymacska (Profelis aurata), leopárd (Panthera pardus) oroszlán (Panthera leo), varacskos disznó (Phacochoerus aethiopicus), bojtosfülű disznó (Potamochoerus porcus), fakó lóantilop (Hippotragus equinus), és hat más antilopfajta.

A parkban az első tudományos felmérés az 1950-es évek elején folyt, az akkori expedíció jobbára taxonómiai adatokat gyűjtött. Az 1970-es évek elején, az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Szervezetének ( FAO) projektje gyűjtött információt az orrszarvúkról, a nagyemlősöket légi felméréssel számlálták meg. 1983-ban légi és terepi számlálás folyt a Zaire-i Természetvédelmi Intézet (IZCN), a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN), a Természetvédelmi Világalap (WWF), a Frankfurti Zoológiai Társaság (FZS), az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) és a FAO támogatásával. 1984-től a park rehabilitációs projektje keretében vizsgálták és folyamatosan figyelték az orrszarvúk számát, adatokat gyűjtöttek az ökoszisztémáról, feljegyezték a növényzet alakulását, feltérképezték az élőhelyeket, valamint listát állítottak össze a park madarairól. Egy kísérleti égetési tesztet is végeztek. Az Országos Mezőgazdasági Kutatási és Oktatási Intézettel együttműködve meteorológiai megfigyelések folytak és elkezdtek egy növénygyűjtemény kialakítását.