Készültségben a líbiai felkelők légelhárítása. Az ellenzékiek a Tripolitól 600 km-re lévő Rasz Lanuf védelmére készülnek: ellenőrző pontokat állítanak fel a város közelében, és megerősítik állásaikat. A kormányerők ugyanis az olajkikötő visszafoglalására készülnek. Elsősorban a levegőből támadják a várost.  A civilek ezrével menekülnek.

„A fő követelésünk a szabadság, és hogy távozzon a zsarnok. Élve szeretnénk elfogni, hogy bíróság elé állítsuk” – mondta az egyik ellenzéki. Mohamed Kodajni.

A zsarnoknak nevezett Kadhafi viszont azt állítja, hogy végső soron Európát védi. „Európa békéje Líbiától függ, mivel mi állítjuk meg az illegális bevándorlást, több millió fekete afrikait” – mondta.
Martonyi János külügyminiszter szerint erősíteni kell a líbiai vezetés elleni szankciókat.

A február közepe óta tartó líbiai harcoknak becslések szerint legalább ezer halálos áldozata van, kétszázezren pedig elmenekültek otthonaikból.