Élt messzi Afrikában egy kiselefánt. Olyan csökönyös volt, olyan makacs, hogy azóta is emlegetik. Egyszer sétálni indult az elefántcsalád.

  – Gyere velünk – hívta elefántapja.

  – Nem megyek – rázta fejét a csökönyös kiselefánt.

  – Gyere – hívta az anyja.

  – Nem megyek.

  – Gyere – hívták a testvérei.

- Nem.  Megunták, otthagyták, egyedül maradt a kiselefánt. El is unta magát hamarosan. Akkor meg azért haragudott a világra. Azt mondta mérgében:

- Nem is leszek én elefánt többé! Hanem mi legyek?

Arra szökdelt egy gazella. Nézte a kiselefánt, megirigyelte karcsú termetét, sebes futását.

- Tudom már, mi leszek! Gazella leszek!

Azzal nekiállt, és elkezdett gazella módra szökdelni. Addig szökdelt, míg vastag oszloplábai össze nem akadtak, és föl nem bukfencezett. Föltápászkodott, és azt mondta magában:

“Nem is olyan jó gazellának lenni. Inkább majom leszek!”

Továbbsétált, míg egy majomcsapatot nem talált. Odakiáltott nekik: 

  – Én is majom akarok lenni! Játsszatok velem!

  No, több se kellett a haszontalan majmoknak! Körülvették a kiselefántot, ki a fülét cibálta meg, ki a farkát, dögönyözték, csiklandozták, kókuszdióval hajigálták. Elunta a kiselefánt, sértődötten odábbállt.

  Egyszer csak egy szép, tarka tollú papagáj röppent fel előtte.

  – De most már igazán tudom, mi leszek! Papagáj akarok lenni! Taníts meg engem röpülni, hallod-e!

  – Megtanítalak én szívesen! – állt rá a csínytevő papagáj. – Gyere csak utánam!

  Elvezette a kiselefántot a folyóhoz, a meredek part széléhez. Megállt a magas parton, elrugaszkodott és felröppent.

  – Így kell, ide nézz!

  – Hiszen ez semmi! – rikkantotta a kiselefánt, és ő is elrúgta magát a parttól. Belepottyant persze a folyóba.

  Nagy nehezen kivergődött a partra, csupa víz volt, csupa hínár, csupa iszap. Azt dörmögte nagy mérgesen:

  – Mégiscsak elefánt maradok inkább!

Aztán elcsörtetett az erdőbe, hogy megkeresse a családját, hátha még egyszer sétálni hívják.