Minden második ember szegénységben él a Földön, egymilliárd ember azonban ahhoz is szegény, hogy életben maradjon. Évente 8 millióan, tehát naponta 20 ezer ember hal meg a szegénység közvetlen következményeképpen. A Time magazin nemrég Jeffrey Sachs világhír? közgazdász, az ENSZ Millennium Projektjének vezetője segítségével kereste a választ erre az egyre égetőbb problémára.

A Föld hatmilliárdnyi lakosának mintegy fele él szegénységben, tehát kevesebb bevétellel rendelkezik, mint amennyi a szükségletei fedezéséhez szükséges volna. Azonban a szegénységnek is különböző fokozatai vannak. A Világbank meghatározása szerint három: az abszolút szegénység, a mérsékelt szegénység és a relatív szegénység. Az abszolút szegénység kategóriájába azok tartoznak, akiknek napi bevételük nem éri el az egy dollárt (190 forintot), tehát nem tudják beszerezni azokat az alapvető javakat sem, amelyre az életben maradáshoz lenne szükségük. Ennek következtében minden évben több mint 8 millió ember hal meg a szegénység közvetlen következményeképpen. Naponta tehát több mint 20 ezer ember pusztul el értelmetlenül, anélkül, hogy a hírekben csak egy szót is ejtenének róluk.
Egy fokkal jobb helyzetben vannak a "mérsékelten" szegények, akiknek napi jövedelme ugyan eléri az egy dollárt, de kettőre (380 forint) már nem futja. Ők is folyamatosan éheznek, nem jutnak megfelelő egészségügyi ellátáshoz, egészséges ivóvízhez, gyerekeiknek nem tudják az oktatást biztosítani, sőt lehet, hogy alapvető lakhatási körülményeik sem megoldottak, és a minimális ruházkodásuk sem biztosított. De legalább élnek.
A relatív szegénység kategóriájába esnek azok, akiknek a napi bevétele az adott országra jellemző átlagjövedelem egy meghatározott szintje alatt van. Ez olyan dolgok tartós hiányát jelenti, amelynek meglétét az érintett ország középosztályának tagjai magától értetődőnek tekintenek. Értelemszer?en azonban ez a kategória már számos eltérést mutat, tényleg relatívnak tekinthető, hiszen annak az életszínvonalnak, ami az Egyesült Államokban szegénységnek számít, Magyarországon sokan örülnének, míg a magyar szegénység jelentette "életszínvonalról" sok afrikai még csak álmodni sem mer.
Néhány évszázaddal ezelőtt azonban még nem volt az emberek életkörülményeiben ilyen mérték? az eltérés, a világ bármely részén többnyire azonos körülmények között éltek az emberek. Az élet mindenki számára nehéz volt – kivéve a kiváltságosok nagyon sz?k rétegét. Az ipari forradalom hozta meg a nagy változást: az azóta eltelt két évszázad alatt a föld népessége meghatszorozódott, míg az egy főre jutó bevétel mintegy kilencszeresére nőtt 1820 és 2000 között. A fejlett országokban a fejlődés még látványosabb volt, ugyanebben az időszakban az Egyesült Államokban az egy főre jutó bevétel a huszonötszörösére emelkedett. 
A gazdasági fejlődésből kimaradt régiók azonban mára olyan gondokkal küzdenek, ami a fejlett világ számára egyszer?en ismeretlen. Sachs egyik legutóbbi afrikai útja során Kenya egyik falujába, az alig ötezer főt számláló Nthandire-ba látogatott el. Az ott látottak, hallottak magukért beszélnek: mintegy kétszáz falubelivel beszélgetve kiderült, hogy közülük jelenleg mindössze kettő használ valamiféle talajjavító szert, míg korábban mindenki hozzá tudott jutni a m?trágyához, és így a földjén meg tudta termelni az életben maradáshoz szükséges táplálékot. Azonban mára olyan mértékben ment fel az ára a talajjavító szereknek, hogy a nagy többség nem engedheti meg magának. Így a földjük nem terem, ami egyenes utat jelent az éhhalálhoz. Akinek jut élelem, azt a malária, a tbc és az AIDS tizedeli. Minden családban vannak olyan árvák, akiknek a szülei AIDS-ben haltak meg. A faluban nincs jó erőben lévő, fiatal felnőtt. Csak idősek és gyerekek. De nem azért, mert a mezőn dolgoznak, hanem mert szinte mind meghaltak. 
Egy idős asszony például tizenöt árván maradt unokáját neveli egyedül. Alig fél hektárnyi földje, ha teremne se tudna elég eledelt adni minden éhes szájnak. De a szárazság miatt nem terem, így jó, ha a gyereknek napi egy adag élelem jut. Azokat a fiatalokat, akiket a halál elkerült a faluban, utoléri a városban. A városba költözött fiatal generáció semmi anyagi támogatást nem tud hazaküldeni, csak a halottak koporsóit és árváit. De kíméletlenül szedi áldozatait a malária is, a családok mintegy háromnegyede szenved a betegségtől. Évente legalább egymillió, de egyes becslések szerint hárommillió gyermek lesz a malária áldozata: a malária következtében minden harminc másodpercben meghal egy csecsemő. Bár minden falubeli ismeri a fertőző szúnyogtól védő ágyhálót, mégis csak minden ötvenedik ember engedheti meg magának, hogy ezt a néhány dolláros védőeszközt beszerezze. A faluban nincs gépjárm?, a lakosok közül alig egy fél tucat ült az elmúlt év során valamilyen motorizált járm?re. Az emberek fele még soha életében nem telefonált…
De nem szükségszer?, hogy ez így is maradjon – állítja Jeffrey Sachs, aki öt területet nevez meg, ahol a legégetőbb lenne a beavatkozás. (lásd keretes írásunkat) 
Nthandire esetében – a Sachs által vezetett Föld Intézet becslései szerint – a falu ötezer lakosára vetítve fejenként évi 70 dollár költséggel, azaz 350 ezer dollárért biztosítható lenne, hogy mindezek a szolgáltatások, beleértve a szükséges gyógyszerek költségeit is, eljussanak a falu lakóihoz. Ráadásul mindez a befektetés még meg is térülne. Nemcsak a megmentett életekben, a tanult gyerekekben, a megőrzött közösségekben, hanem a falu számára esélyt jelenthetne arra is, hogy előbb-utóbb önellátóvá is váljon.
Nthandire példája azonban nem egyedi. A 33 milliós Kenya lakosságának kétharmada él hasonló körülmények között. Országos méretekben tehát mintegy 1,5 milliárd dollárra lenne szükség, azonban az évi több százmillió dollárra rúgó külföldi adósságteher alatt nyögő, fiatal kenyai demokrácia nem tudja ezt felvállalni. Így nyilvánvalóan kívülről jövő segítségre van szüksége.
Annak ellenére azonban, hogy gyakran úgy t?nik, mintha nagy összefogás történne az afrikaiak megsegítésére, 2002-ben az egy főre jutó támogatás mértéke nem érte el a 30 dollárt (5700 forint) a kontinensen. Ebből az igencsak szerény összegből mintegy 5 dollár jutott az adományozó ország tanácsadóinak, 3 dollár sürgősségi segélyekre, 4 dollár az adósságszolgálatra, további 5 dollár pedig adósságcsökkentő m?veletekre. Így végül mindössze 12 dollár (2280 forint) jutott el ténylegesen Afrikába. De még ebből a minimális összegből is folytatni kell a szegénység felszámolása érdekében folytatott küzdelmet, ugyanis a cselekvés költségei még mindig kevesebbre rúgnak, mint a cselekvés hiányából eredő költségek.