A gízai nagy szfinx a Föld egyik legnagyobb, és egyben az egyik legrégebbi szobra. Oroszlántestű és emberfejű lényt ábrázol, ezzel minden későbbi ilyen alak (szfinx) prototípusa. Hozzávetőleg az i. e. 26. században készült, egyidőben az egyiptomi Óbirodalom IV. dinasztiájának gízai piramisaival. 4500 éve áll a Nílus völgyének szélén, és mintegy jelképesen őrzi a piramisokat. Története során többször eltemette a homok, kiásták már az Újbirodalom korában, majd a szaiszi időszakban, az újkorban pedig Napóleon egyiptomi hadjárata idején is csak a fej állt ki a homokból. Ma teljes méretében látható, a tetejétől a sziklaágyig megtisztították, ennek azonban az az ára, hogy a sivatagi szél újra erősen koptatja. A nagy szfinx ma veszélyeztetett műemlék.

Az arabok Abu'l Hól néven ismerik, ami azt jelenti: A rettenet atyja. Ezt a nevet arab népetimológia hozta létre a kopt hol vagy horun szóból, ami viszont az ókori Hór-em-akhet (görög Harmakhisz – Hórusz a Horizonton, vagy a Világosság országában) romlott alakja. Ilyen módon a Napistennel azonosított uralkodói képmásról volt szó.

A szfinx teljes hossza 72,55 méter, ebből az orra hegyétől a test végéig 57,3 méter jut, a többi az előrenyújtott mellső láb. 20,22 méter magas, testét két kőfejtés között fennmaradó szálkőzetből alakították, amelyhez kiegészítő tartozékokat építettek, ilyenek a mellső és hátsó lábainak egyes részei. A gigantikus méretű arc 4,1 méter széles, 5 méter magas, a fül 1,37, az orr 1,71 méteres.

Egy közkeletű mai alternatív elmélet azt állítja, hogy a Nagy Szfinxet legkevesebb 13 000 évvel ezelőtt építették. Erre egyetlen valódi, tudományos érvet tudnak felhozni, mégpedig azt, hogy a Szfinx testén víz okozta eróziós nyomok (a lefolyás apró csatornái) találhatók. Egyiptom éghajlata i. e. 8000-től kezdve száraz, sivatagos, így a 4500 éves szobron nem alakulhattak volna ki ilyen eróziós nyomok.

Az elméletet elsősorban kronológiai megfontolások cáfolják: a Szfinx egyszerre épült a gízai piramisokkal, valamint Hafré völgytemplomával és a Szfinx-szentéllyel. Ezt a geológia adatai is megerősítik. Következésképp vagy fel kell tennünk, hogy a gízai piramismező és a templomok is legalább 10 000 évesek, vagy helytelen az elmélet. A piramismező dátumának módosítása azonban az egyiptológia álláspontja szerint nem lehetséges, mert minden eddigi tudományos eredmény azok 4500 éves (± néhány száz év) korát erősíti meg. Sőt vannak olyan tudósok, akik a piramisok korát még ennél is közelebb kívánják hozni a mához (David Rohl, Heribert Illig) különböző érvekkel.

A 12 000 éves Szfinx elméletének cáfolata pedig a ma már ismert készítési módban rejlik: a két kőfejtés között kihagyott szikla valószínűleg természetes törésvonalak mentén alakult ki, és a természetes módon kiformálódó tömb ihlette az alkotókat a szobor létrehozására. A tömb teteje, valamint az oldalát ma alkotó egykori hasadékok 12 000 évvel ezelőtt is a felszínen voltak, illetve ki voltak téve az esővíz lefolyásának, annak eróziós hatásainak. Ilyenformán a vízerózió nyomai csak azt bizonyítják, hogy a Szfinx melyik mai részei voltak szabadon a szobor elkészítése előtt is.