A blemmik vagy blemmük (görögösen: Blemmüesz, latinosan: Blemmyae), ókori nomád, félnomád népcsoport Núbiában és Egyiptom déli és délkeleti részén a Keleti sivatagban.

A Blemmüesz a mai Egyiptom és Szudán határán élő hamita bedzsa törzs őseit nevezték a hellénisztikus kori szövegekben.

A blemmyes ősei valószínűleg azonosak a egyiptomi szövegekben szereplő medzsaikkal, akik már Kr. e. 2. évezred óta rendszeresen fenyegetést jelentettek a Felső-Egyiptom számára. A Középbirodalom fáraói már rendszeresen alkalmazták őket zsoldosként az egyiptomi hadseregben. Az Újbirodalom korától medzsai szó pedig már a már a belső rendfentartó (rendőri) alakulatok szinonímájává vált az egyiptomi nyelvben.

A Kr. e. 1. évezredben viszonylag kevés forrásunk van róluk, de a 3. századtól, ismét egyre komolyabb fenyegetést jelentettek római Egyiptomra. Egyes források szerint (Historia Augusta) Probus császár uralkodása alatt egy időre a felső-egyiptomi Coptost (Qift) is elfoglaták, azonban ez adat valószínűleg csak rabló hadjáratokra utal.

Diocletianus császár hadjárattal és a felső-egyiptomi erődrendszer megerősítésével (ekkor épült át többek között a luxori templom erődítménnyé) igyekezett gátat vetni támadásaiknak. Ennek ellenére a 4–6. században nem csökkent jelentősen a betöréseik száma.

A Meroitikus Királyság összeomlása (350 k.) után egy rövid időre sikerült elfoglalniuk a Nílus-völgy egy szakaszát Alsó-Núbiában, Kalabsa környékén 390 körül. Ugyanebben az időben már a blemmyes törzsek uralták a Keleti sivatag legfontosabb arany és smaragdbányáit, valamint a sivatagon át vezető kereskedelmi utak forgalmából is jelentős vagyonra tettek szert. Mobilitásukat és gyors támadásaikat jelentősen segítette a teve elterjedése.

A Nílus-völgyből Nobadia uralkodója, a noba Silko király szorította ki véglegesen őket, valószínűleg a bizánci udvar támogatásával 450 körül. Az 5. – 6. században egyes csoportjaikat valószínűleg foederatiként (szövetségesként) telepítették le Felső-Egyiptomban. (Gebelein)

A Blemmüesz elnevezés a 7. századtól eltűnik a szövegekből és az arab szerzők már bedzsaként írnak a gyakran portyákra induló sivatagi törzsekről.